Hírek

2017. március 22.

A 2019-ig tartó nemzetközi CAMARO-D projekt kiemelt célja a vízkészletek védelmének összehangolása és javítása a területhasználat és az éghajlatváltozás negatív hatásaival szemben – mondta a Herman Ottó Konferencia Központban tartott projektindító sajtótájékoztatón Hubert Siegel, az osztrák Szövetségi Mezőgazdasági, Erdészeti, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium képviseletében.

2017. március 21.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében 2017. április 4-én Agrárakadémia néven nyílt konferenciasorozat indul útjára. A fórum az agrár-szakpolitikai irányvonalainak bemutatását és népszerűsítését célozza meg tematikus felépítésben minden hónap első csütörtökén.

2017. március 21.

Keresztet állítanak, és információs táblát avat az egykori Varsány település és annak elpusztult Szent Márton temploma helyén Jánosháza Város Önkormányzata és a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa 2017. március 24-én.

2017. március 20.

A nemrégiben megalakult Érmelléki Népfőiskola 2017. március 24-én szakmai konferenciát szervez Érmellék múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A konferencia fő témái a közösség- és vidékfejlesztés, valamint a felnőttképzés.

2017. március 20.

Nemzetközi workshopot tartanak Az egyház és a társadalmi kohézió a vidéki Európában (Churches and Social Cohesion in Rural Europe – CASCORE) címmel Hajdúnánáson 2017. március 22 és 24. között.

2017. március 17.

A falugondnoki munkát és közösségépítő, vidékfejlesztő szakemberek tevékenységét elismerő díjakat adtak át 2017. március 3-án Alsómocsoládon a kitelepülések százait egyesítő Falufejlesztési Társaság ünnepségén.

2017. március 10.

Konferenciát szervez a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. a hazai környezetvédelmi igazgatás aktuális helyzetéről, és annak új szervezeti és jogszabályi változásairól 2017. március 28-án. A tájékoztató nap célja az ágazati szereplők közötti párbeszéd erősítése.

2017. március 10.

„Természetfürkészet a Tétényi-fennsíkon” című ingyenes pedagógus-továbbképzésre invitálja az érdeklődőket a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület és a Budafok-Tétény önkormányzata. A képzés célja a környezeti nevelési módszertani fejlesztése.

2017. március 9.

Budapestre látogatott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, ahol kétoldalú tárgyalást folytatott Mezőszentgyörgyi Dávid ügyvezető igazgatóval a lehetséges kapcsolódási pontokról és jövőbeli együttműködések lehetőségéről.

2017. február 23.

Egy térképen érhető el a 2014–2020-as Vidékfejlesztési Program összes LEADER helyi akciócsoport címbirtokos egyesülete.